Keresés a Bibliában

16 1Az Isten ládáját bevitték és elhelyezték a sátor közepén, amelyet Dávid emelt neki. Azután égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be Istennek. 2Amikor Dávid befejezte az égő­ és közösségi áldozat bemutatását, megáldotta a népet az Úr nevében. 3Azután minden izraelitának – férfinak és nőnek – kiosztott egy-egy kenyeret, egy csomó datolyát és egy-egy mazsolás kalácsot.

A leviták szolgálata a láda körül.

4Dávid levitákat állított a láda elé mint szolgálattevőket, hogy az Urat, Izrael Istenét áldják, magasztalják és dicsőítsék: 5Aszafot mint vezetőt, Zecharját mint másodikat, továbbá Uzielt, Semirámotot, Jechielt, Mattitját, Eliábot, Benajahut, Obed-Edomot és Jejelt. Hárfán és citerán játszottak, Aszaf pedig a cintányért szólaltatta meg. 6A papok, Benajahu és Jachaziel folytonosan harsonáztak Isten szövetségének ládája előtt. 7Azon a napon Dávid elsőnek magasztalta az Urat, s ezt a dicsőítő éneket adta át Aszafnak és testvéreinek: 8Adjatok hálát az Úrnak, dicsérjétek a nevét, hirdessétek tetteit a népek között. 9Énekeljetek, zenéljetek előtte, beszéljetek csodatetteiről. 10Dicsekedjetek szent nevével, öröm az a szívnek, amely őt keresi. 11Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek szüntelen az arcát. 12Emlékezzetek csodáira, amelyeket művelt, a jelekre, s a szájából elhangzott tanításra. 13Izrael nemzetsége az ő szolgája, Jákob fiai az ő választottai. 14Ő, az Úr a mi Istenünk, ítéletei érvényesek az egész földön. 15Emlékezzetek mindig szövetségére, és szavára, amellyel a nemzedékek ezreihez szólt; 16Ábrahámmal kötött egyezségére és Izsáknak tett esküjére. 17Ezt Jákob számára törvénnyé tette, Izrael számára örök szövetséggé. 18Így szólt ugyanis: neked adom Kánaán földjét örökrészedül, 19ahol még megszámlálhattak titeket, mint gyér számú idegent az országban. 20Azután néptől néphez vonultak, egyik országból a másikba. 21De nem engedte senkinek, hogy szolgaságba vesse őket, királyokat büntetett meg miattuk: 22„Ne bántsátok fölkentemet, prófétáimat ne zaklassátok.” 23Az egész föld dicsőítse az Urat, naponta hirdessétek üdvösségét. 24Beszéljetek fönségéről a népeknek, és csodatetteiről minden nemzetnek. 25Mert nagy az Úr, dicséretre méltó, és félelmetesebb, mint az összes istenek. 26A pogányok istenei semmik, az Úr pedig az eget alkotta. 27Előtte fényesség és fönség, szentélyében hatalom és öröm. 28Adjátok meg tehát, népek, az Úrnak, adjátok meg az Úrnak a dicséretet és a hódolatot. 29Adjátok meg a tiszteletet az Úr nevének, hozzatok és mutassatok be neki áldozatot, imádjátok az Urat szentélyének udvarán. 30Remegjen előtte az egész föld, ő tette szilárddá a mindenséget. 31Örüljön az ég és ujjongjon a föld, hirdessék a népeknek: Király az Úr! 32A nagy tenger, és ami benne van, örüljön a föld és minden termése. 33Az erdő minden fája hangosan ujjongjon az Úr színe előtt, mivel jön, ítélkezni a föld felett. 34Adjatok hálát az Úrnak, mivel jó, mivel szeretete örökre megmarad. 35Kiáltsátok: Ments meg minket, ments ki a pogányok közül, hogy hálát adjunk szent nevednek, és dicsekedjünk dicséreteddel. 36Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, öröktől fogva mindörökké. És az egész nép mondja: Ámen! Alleluja! 37Dávid otthagyta Aszafot és testvéreit az Úr szövetségének ládája előtt, hogy állandó szolgálatot teljesítsenek a láda előtt a napi szertartásnak megfelelően, 38ugyanígy Obed-Edomot és hatvannyolc testvérét is. Obed-Edom, Jedutun fia és Hoza voltak a kapuőrök. 39Cádokot, a papot és testvéreit, a papokat az Úr hajlékához (rendelte), a Gibeon melletti magaslatra, 40hogy az égőáldozat oltárán reggel és este állandóan bemutassák az áldozatot aszerint, ahogy meg van írva az Úr törvényében, amelyet Izraelnek szabott. 41Velük volt Hemán és Jedutun és más kiválasztottak, akiket név szerint arra rendeltek, hogy dicsőítsék az Urat, mivel a szeretete örök. 42Hemán és Jedutun azért voltak velük, hogy megszólaltassák a harsonát, a citerát és a hangszereket a szent énekek kísérésére. Jedutun fiainak tiszte volt a kapuőrség. 43Azután a nép hazatért, ki-ki a maga házába. Dávid is hazament, hogy megáldja háza népét.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet