Keresés a Bibliában

Az áldozati hús fogyasztása.

8 1A bálványoknak feláldozott húsra vonatkozólag tudjuk, hogy mindnyájan megfelelő ismerettel rendelkezünk. A tudás azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít. 2Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret. 3Aki azonban szereti az Istent, azt az Isten is a magáénak tudja. 4Ami tehát a bálványáldozatok fogyasztását illeti, tudjuk, hogy bálvány nincs a világon, Isten meg csak egy van. 5Igaz, beszélnek istenekről, az égen és földön, mivel sok istenük és uruk van, 6nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk. 7De nincs mindenkiben tudás. Némelyek ugyanis a bálványokhoz vannak szokva, s még most is úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt, és mivel lelkiismeretük téves, beszennyeződik. 8Az étel ugyanis nem tesz kedvesebbé Isten előtt. Ha nem eszünk, azzal nem veszítünk, de ha eszünk, azzal sem nyerünk. 9Arra azonban ügyeljetek, hogy szabadságotokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok. 10Ha tehát valaki a bálványtemplom asztalánál látja azt, akiben megvan a tudás, mivel lelkiismerete téves, nemde felbátorodik arra, hogy bálványhúst egyék? 11Így tudásoddal tönkreteszed aggályos testvéredet, akiért Krisztus meghalt. 12Ezért ha testvéred ellen vétkezel, mert megsérted aggályos lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel. 13Tehát ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább soha nem eszem húst, csak hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

Az apostol példája és önzetlensége.

9 1Vajon nem vagyok szabad ember? Nem vagyok apostol? Nem láttam Urunkat, Jézust? Nem vagytok-e az én művem az Úrban? 2Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek az vagyok, hiszen apostolságomnak ti vagytok a pecsétje az Úrban. 3Ezzel igazolom magam azok előtt, akik felelősségre vonnak. 4Nincs jogunk az evéshez és iváshoz? 5Nincs jogunk ahhoz, hogy asszony nővért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás is teszi? 6Csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk mentesülni a kétkezi munkától? 7Ki katonáskodik saját költségén? Ki ültet szőlőt, és nem eszik a terméséből? Ki legeltet nyájat, és nem issza a nyáj tejét? 8Talán csak emberi megfontolásból mondom ezeket, nem így nyilatkozik a törvény is? 9Hiszen Mózes törvényében ez áll: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Talán az ökörre van az Istennek gondja, 10s nem inkább értünk mondja ezt? Kétségtelenül értünk írták meg, hogy aki szánt, reménykedve szántson, s aki csépel, abban a reményben csépeljen, hogy részesedik a termésből. 11Ha lelki javakat vetettünk köztetek, nagy dolog az, hogy majd anyagi javaitokat aratjuk? 12Ha mások rendelkezhetnek veletek, nekünk nincs több jogunk hozzá? De nem élünk jogunkkal, hanem elviselünk mindent, csak hogy gátat ne vessünk Krisztus evangéliumának. 13Nem tudjátok, hogy akik a templomban szolgálnak, a templomból is élnek, s akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról részesednek? 14Éppen így rendelte az Úr is, hogy az evangélium hirdetői az evangéliumból éljenek. 15Én azonban mindebből semmit sem élveztem. De nem azért írom, hogy ezután így legyen, hiszen jobb meghalnom, semhogy valaki lerontsa jóhíremet. 16Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. 17Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. 18Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, s ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. 19Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. 20A zsidók előtt zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat. A törvény alá rendeltek között a törvény alárendeltje lettem – noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve –, csak hogy megnyerjem azokat, akik a törvény alárendeltjei. 21Azok közt, akikre a törvény nem vonatkozik, olyan lettem, mint aki a törvényen kívül áll – pedig nem állok Isten törvényén kívül, hanem Krisztus törvényének vagyok alárendelve –, csak hogy megnyerjem a törvény alá nem rendelteket. 22A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. 23Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne. 24Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! 25A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. 26Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, 27és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak. Intő példák az Ószövetségből. 10 1Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, testvérek, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, 2s mind megkeresztelkedtek Mózesre, a felhőben és a tengerben. 3Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. 4Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt. 5De legtöbbjükben nem telt kedve az Istennek, ezért odavesztek a pusztában. 6Ez mind intő példa lett számunkra, hogy ne kívánjuk a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. 7Ne legyetek bálványimádóvá, mint néhányan közülük, ahogy az Írás mondja: „Leült a nép enni, inni, aztán fölkelt táncolni.” 8Ne is vétsünk a tisztaság ellen, mint némelyek közülük, ezért egyetlen nap huszonháromezren meghaltak. 9Ne kísértsük az Urat, mint néhányan kísértették, ezért kígyók pusztították el őket. 10Ne is zúgolódjatok, mint néhányan zúgolódtak, ezért lesújtott rájuk a pusztító angyal. 11Mindez előkép a számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. 12Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék. 13Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.

Pogány áldozat és keresztény áldozat.

14Ezért, kedveseim, kerüljétek a bálványimádást. 15Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: 16Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? 17Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. 18Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár részesei? 19Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? 20Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem az ördögöknek áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek az ördögökkel. 21Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg az ördögök asztaláról. 22Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála? 23„Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra. 24Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét. 25Mindenből ehettek, ami a piacon kapható, anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle. 26„Az Úré a föld és minden gazdagsága.” 27Ha meghív egy hitetlen, és el akartok menni, egyetek mindenből, amit feltálalnak, és ne csináljatok belőle lelkiismereti kérdést. 28De ha valaki azt mondja: „ez áldozati hús”, ne egyetek belőle, egyrészt a figyelmeztető, másrészt a lelkiismeret miatt. 29Nem a ti lelkiismeretetekről beszélek, hanem a figyelmeztetőéről. Miért vessem alá szabadságomat egy másik lelkiismeret ítéletének? 30Ha hálaadással eszem, miért szidjon valaki azért, amiért hálát adok? 31Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére. 32Se zsidót, se pogányt, se az Isten egyházát ne botránkoztassátok meg, 33mint ahogy én is mindenkinek kedvében járok. Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek. 11 1Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok.

KNB SZIT STL BD RUF KG