1. A NAGY SZÁRAZSÁG

A csapás bejelentése.

17 ¹A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”

A Kerit-pataknál.

²Azt mondta neki az Úr: ³„Menj el innen, vedd utadat kelet felé és rejtőzz el a Kerit-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. ⁴Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad.” ⁵Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. ⁶S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.

A liszt és olaj csodája.

⁷Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. ⁸Akkor az Úr így szólt hozzá: ⁹„Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” ¹⁰Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” ¹¹Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” ¹²Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” ¹³Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. ¹⁴Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” ¹⁵Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. ¹⁶A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

Az özvegy fiának feltámasztása.

¹⁷Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet. ¹⁸Akkor így szólt Illéshez (az asszony): „Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet és megöld a fiamat?” ¹⁹Ő azt felelte neki: „Add ide a fiadat!” Elvette öléből és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára. ²⁰Aztán az Úrhoz fordult: „Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?” ²¹Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: „Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!” ²²S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt. ²³Akkor Illés fogta a fiút, levitte a fenti szobából a házba, átadta anyjának és azt mondta: „Nézd, él a fiad!” ²⁴Az asszony erre így szólt Illéshez: „Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, s hogy az Úr szava igazság ajkadon.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet