11Ugyanis a megszentelő és a megszenteltek egytől valók. Ennek okán nem szégyelli testvéreinek nevezni őket,
12amikor így szól: Hirdetem majd neved testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.
13Továbbá: Én benne reménykedem, illetve: Íme, itt vagyunk, én és a gyermekek, akiket Isten adott nekem.
14Mivel pedig a gyermekek egyazon test és vér részesei, ő is hasonlóképpen részese lett ezeknek, hogy halála által semmivé tegye azt, akinek hatalma van a halálon – azaz az ördögöt –,
15és szabaddá tegye azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.
16Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel.
17Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hitelt érdemlő főpap legyen az Istent illető dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.
18Mivel maga is szenvedett kísértést, tud segíteni azokon, akik kísértésbe esnek.