Keresés a Bibliában

11Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, 12amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

13És ismét: „Én őbenne reménykedem”, majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket Isten adott nekem.”

14Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, 15és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. 16Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám utódait karolja fel. 17Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. 18Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.

KNB SZIT STL BD RUF KG