Keresés a Bibliában

10És rögtön, amikor kiemelkedett a vízből, látta, hogy felhasad a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb.

KNB SZIT STL BD RUF KG


21Történt pedig, hogy az egész nép megkeresztelkedése során Jézus is megkeresztelkedett. Ezután miközben imádkozott, megnyílt az ég, 22s mint egy galamb leszállt rá a Szentlélek, és hang hallatszott a mennyből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


32És János tanúságot tett:
– Láttam, hogy leszállt a Lélek, mint egy galamb, ami az égből jön, és megnyugodott rajta.

KNB SZIT STL BD RUF KG