Keresés a Bibliában

60Miután ezt hallották, tanítványai közül sokan így szóltak:
– Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja?
61Mivel pedig Jézus magától is tudta, hogy ezért zúgolódnak tanítványai, így szólt hozzájuk:
– Ez megbotránkoztat titeket? 62Hát ha majd látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? 63A Lélek az, aki éltet, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.
64De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.
Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.
65Ezért mondtam nektek – tette hozzá –, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.
66Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.

KNB SZIT STL BD RUF KG