Keresés a Bibliában

45Ekkor sokan kezdtek hinni benne azok közül a zsidók közül, akik Máriához jöttek, és látták, amit Jézus tett. 46De néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és elbeszélték nekik, mit tett Jézus.
47A főpapok és a farizeusok ekkor összegyűltek tanácskozni, és így beszéltek:
– Most mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelet mutat. 48Ha egyszerűen csak hagyjuk, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és meghódítják a Helyet és a népet.
49Egyikük, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, ezt mondta nekik:
– Nem értetek ti semmit! 50Ezt sem látjátok be: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.
51Mindezt nem magától mondta, hanem mivel abban az esztendőben főpap volt, megjövendölte, hogy Jézusnak kell meghalnia a népért; 52és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 53Attól a naptól fogva elhatározták, hogy megölik.
54Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnét a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott maradt a tanítványaival együtt.
55Közeledett a zsidók húsvétja, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak. 56Ezek keresték Jézust, és a Templomban járva ezt mondogatták egymás közt:
– Mit gondoltok, el fog jönni az ünnepre?
57De a főpapok és a farizeusok már kiadták a parancsot: ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.

KNB SZIT STL BD RUF KG