2 1Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2amelyekben egykor éltetek e világ istene szerint, igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követve a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint éppúgy, mint a többiek. 4De az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretetéért, amellyel szeretett minket, 5akik holtak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből üdvözültetek! –, 6és vele együtt feltámasztott, és a mennyekbe ültetett Krisztus Jézusban, 7hogy az eljövendő korszakokban megmutassa kegyelmének túláradó gazdagságát irántunk való jósága révén Krisztus Jézusban.