2 1És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2amelyekben jártatok egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. 3Egykor mi is mindnyájan ezek között forgolódtunk, mikor követtük testünk vágyait, és teljesítettük a test és az érzékek kívánságait. Természetünknél fogva a harag fiai voltunk, akárcsak a többiek. 4De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, 5noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett – kegyelemből üdvözültetek –, 6vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek közé helyezett el Jézus Krisztusban, 7hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban.
Jegyzetek
2,5 Kegyelmi életünk a Jézussal való egységből fakad: Krisztussal egy, titokzatos testet alkotunk, s így már előre birtokoljuk a mennyet, hiszen ahol a Fő, oda tartoznak a tagok is. Az 5. versben folytatódik az 1-2. versekben elkezdett gondolat: akik halottak voltunk, elnyertük az életet.