Keresés a Bibliában

15Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a minden szent iránt megnyilvánuló szeretetetekről, 16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg szíveteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott meg, milyen gazdag örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön. Hatalmának ezt az erejét 20Krisztusban mutatta meg: feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél s uralomnál, és minden néven nevezhető dolognál nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22Az ő lába alá vetett mindent, és őt tette mindenek fölött való fővé az Egyházban, 23amely az ő teste, teljessége annak, akit Isten teljesen betölt.

KNB SZIT STL BD RUF KG