Keresés a Bibliában

15Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, 16nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, 17hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. 18Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő ereje fölöttünk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát 20Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjáraállította a mennyekben, (Zsolt 110,1}<fs) 21minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden egyéb név fölé, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendő világban nevezettek fölé is. 22Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyház számára, (Zsolt 8,7) 23amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,22 A Krisztus Titokzatos Testéről szóló csodálatos tanítás olvasható itt. Annak teljessége: az Egyházat mondhatjuk Krisztus teljességének, mert Krisztus általa öleli magához a világot, általa valósítja meg megváltó művét a világban. A mindent mindenben kifejezés a korlátok nélküli teljességet akarja kifejezni.