Keresés a Bibliában

10 1Élt Caesareában egy Cornelius nevű férfi, az úgynevezett cohors italica századosa.
28Ekkor így szólt hozzájuk:
– Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartani vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak biztosan vagy esetleg tisztátalannak. 5Joppe városában voltam, és imádkoztam, amikor elragadtatásban látomást láttam. Valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le a négy sarkánál fogva aláeresztve az égből, egészen elibém.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

10,1 Itáliából származó római polgárok voltak a tagjai.


8Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a pogányokat a hit által teszi igazzá, előre hirdette az evangéliumot Ábrahámnak: benned nyer áldást a föld minden népe.

KNB SZIT STL BD RUF KG


24Ez utóbbiak mi vagyunk, akiket meghívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, 25amint Ozeásnál mondja: „Nem-népem”-et népemnek fogom hívni, a „Nem-szeretettet” így: „kedvesem”. 26És úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondatott nekik:
„Ti nem vagytok az én népem”, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni.

9A népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, ahogy meg van írva: Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet zengek. 2fogadjátok őt az Úrban a szentekhez méltóan, és legyetek a segítségére, bármilyen ügyben lenne szüksége rátok, mert ő is sokaknak pártfogója lett – nekem is.
26de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai révén tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hitbéli engedelmességre –, 1 1Pál, Krisztus Jézus rabszolgája, apostol meghívás révén, kiválasztott Isten evangéliumáért – 21mivel megismerték Istent, mégsem dicsőítették mint Istent, s nem adtak neki hálát, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétült. 10viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak – elsősorban – és görögnek egyaránt! 11Mert Isten előtt nincs személyválogatás.
12Akik ugyanis a Törvény nélkül vétkeztek, a Törvény nélkül vesznek el. Akik a Törvény alatt vétkeztek, azok a Törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. 13Isten előtt ugyanis nem a Törvény hallgatói igazak, hanem a Törvény megtartói fognak igaznak bizonyulni. 14Mert amikor a pogányok, akiknek nincs Törvényük, a természet rendje szerint teljesítik a Törvény bizonyos előírásait, akkor ezek, jóllehet nincs Törvényük, önmaguknak szabnak törvényt. 15Ezzel azt bizonyítják, hogy a Törvény szabta tett be van írva a szívükbe. Erről tanúskodik lelkiismeretük és értelmük, amely hol vádolja, hol felmenti őket 16azon a napon, amelyen Isten megítéli az emberek rejtett dolgait – evangéliumom szerint – Krisztus Jézus által.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Amikor Pál önmagát mint Isten vagy Jézus Krisztus (rab-) szolgáját állítja olvasói elé, nem kiszolgáltatott helyzetére utal, hanem azt hangsúlyozza, hogy életét maradéktalanul Isten/ Jézus Krisztus szolgálatának szentelte.