Keresés a Bibliában

10 1Volt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az Itáliainak nevezett zászlóalj századosa. 28Ezeknek azt mondta: »Tudjátok ti is, hogy a zsidó ember mennyire visszariad attól, hogy idegennel barátkozzon, vagy hogy belépjen a házába. De Isten értésemre adta, hogy senkit se mondjak közönségesnek vagy tisztátalannak. 5»Joppe városában voltam és imádkoztam, amikor lelkem elragadtatásában látomást láttam. Valami edény ereszkedett le, mint egy nagy lepedő, a négy sarkánál fogva az égből, úgyhogy egészen elém ért.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

10,28 Nem a mózesi törvény, hanem csak a zsidó hagyomány tiltotta a pogányokkal való kapcsolatot.


8Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által ad megigazulást a pogányoknak, előre hirdette Ábrahámnak: »Tebenned nyer áldást minden nemzet«. (Ter 12,3)

KNB SZIT STL BD RUF KG


24amilyenek mi vagyunk, akiket meghívott nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is?

25Ahogy Ózeásnál mondja:
»Aki nem népem, azt népemnek fogom hívni,
és a nem kedveltet kedveltnek«
.

(Óz 2,25k)

26És akkor ez lesz:
»Azon a helyen, ahol azt mondták nekik:
‘Ti nem vagytok népem’,
ott az élő Isten fiainak hívják majd őket«
{Óz 2,1}.

9a nemzetek azonban irgalmasságáért dicsőítik Istent, amint meg van írva:
»Ezért magasztallak, Uram, a nemzetek között,
és zengek dalt nevednek«
.

2Fogadjátok őt az Úrban, ahogyan a szentekhez illik! Legyetek segítségére, bármiben van is szüksége rátok, mert ő is sokaknak segítségére volt, nekem magamnak is.
26de amely most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten parancsára a próféták iratai által a hitnek való engedelmesség végett minden nemzetnek tudtul adatott, 1 1Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára – 21mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt mint Istent, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. 10viszont dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. 11Mert Istennél nincs személyválogatás.
12Mindazok ugyanis, akik törvény nélkül vannak és vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazokat pedig, akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítélik el, 13mert nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást. 14Amikor ugyanis a pogányok, kiknek nincs törvényük, természettől vezérelve megteszik a törvényben foglaltakat, akkor – noha törvényük nincsen, ők maguk a törvény maguknak, 15és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik 16azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Jézus Krisztus szolgája: szó szerint »rabszolgája«, mert teljesen neki szenteli az életét, minden energiáját. – Meghívott: itt – és több más helyen is (6-7. v.; 8,28; 1 Kor 1,24) – a hitre kapott meghívást jelenti.

2,12 Mózesi törvény nélkül: a pogányok. A törvény alatt: a zsidók. Isten nem a gondolat, hanem a cselekedet alapján ítél, amely a lelkiismeretből fakad; a lelkiismeretet és a cselekedeteket a törvénynek kell alakítania: a pogányok esetében a természeti törvénynek, a zsidók esetében a mózesi törvénynek.