Keresés a Bibliában

1 1Pál, Krisztus Jézus apostola meghívás révén Isten akaratából, és Szószthenész testvér, 2Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívás révén szenteknek, mindazokkal együtt, akik bárhol – náluk és nálunk – segítségül hívják a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét: 3kegyelem néktek és béke Istentől, Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
4Hálát adok értetek Istenemnek mindenkor Isten kegyelméért, ami Krisztus Jézusban nektek adatott. 5Mert benne minden szempontból meggazdagodtatok, mindenféle beszédben és mindenféle ismeretben, 6amint a Krisztusról tett tanúságtétel megerősödött közöttetek. 7Így nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok, 8aki mindvégig szilárddá tesz majd benneteket, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk, Jézus [Krisztus] napján. 9Hűséges az Isten, aki meghívott titeket, hogy közösségben legyetek Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal.
10Kérlek titeket, testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy mindnyájan legyetek egyetértők, és ne legyenek szakadások közöttetek, hanem egyazon gondolkodásmóddal és egyazon meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. 11Mert Khloé embereitől azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, hogy viszálykodás van közöttetek. 12Úgy értem, hogy mindegyikőtök így beszél: „Én Pál mellett vagyok”, „Én meg Apolló mellett”, „Én Kéfáshoz tartozom”, „Én meg Krisztushoz”. 13Hát Krisztust csak egy résznek juttatták? Talán Pált feszítették keresztre értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? 14Hálát adok [Istennek], hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Crispust és Gaiust, 15nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre lett megkeresztelve. 16Igaz, megkereszteltem Sztephanász háza népét is, de rajtuk kívül nem tudok arról, hogy mást is megkereszteltem volna. 17Mert nem azért küldött Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem ügyeskedő ékesszólással, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
18Mert a keresztről szóló igehirdetés balgaság azoknak, akik a vesztükbe rohannak, de nekünk, akik az üdvösség útján haladunk, Isten ereje. 19Hiszen meg van írva: Lerombolom a bölcsek bölcsességét, és az okoskodók okosságát semmivé teszem. 20Hol a bölcs? Hol a jog tudója? Hol e világ vitázója? Nemde bolondot csinált Isten a világ bölcsességéből? 21Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés balgasága által üdvözítse a hívőket. 22Miközben a zsidók jelet kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 23mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak botrány, a pogányoknak meg balgaság, 24viszont a meghívottaknak – akár zsidók, akár görögök – Isten ereje és Isten bölcsessége. 25Mert Isten balgasága bölcsebb az emberek bölcsességénél, és Isten erőtlensége erősebb az emberek erejénél.
26Gondoljatok csak meghívásotok körülményeire, testvérek! E világ mértéke szerint nem sokan vannak közöttetek bölcsek, befolyásosak vagy előkelők. 27Sőt Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket; és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket; 28és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében jelentéktelenek és megvetettek; akiket semminek vélnek, hogy semmivé tegye azokat, akik valaminek számítanak, 29hogy egyetlen ember se dicsekedjék Isten előtt. 30Ti általa vagytok Krisztus Jézusban, aki számunkra Istentől való bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá lett, 31hogy amint meg van írva: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!
2 1Ami engem illet, testvérek, amikor hozzátok jöttem, nem úgy érkeztem, mint aki az ékesszólás vagy a bölcsesség fölényével hirdeti nektek Isten titkát. 2Elhatároztam ugyanis, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. 3Erőtlenségben, nagy félelem és rettegés között jelentem meg nálatok. 4Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség megejtő szavaival szólt hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, 5hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
6Az érettek között azonban bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ pusztulásra ítélt fejedelmeinek bölcsességét, 7hanem Isten titokteljes bölcsességét közvetítjük, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva dicsőségünkre rendelt. 8Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte föl, mert ha fölismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. 9Ezzel szemben, amint meg van írva: Amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem sejtett, mindezt elkészítette Isten azoknak, akik őt szeretik.
10Nekünk Isten kinyilatkoztatta ezt a Lélek által. Mert a Lélek mindent feltár, még Isten mélységeit is.
11Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy senki sem ismerheti meg azt, ami Istenben van, csak Isten Lelke. 12Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten nekünk ajándékozott. 13Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult, hanem a Lélektől származó szavakkal: lelki dolgokat lelki embereknek magyarázva. 14A kizárólag emberi módon gondolkodó ember nem fogadja be Isten Lelkének dolgait, mert balgaságnak tekinti, és megismerni sem képes őket, mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.
15A lelki ember mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. 16Mert ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodásmódját, hogy őt kioktathatná? Mi Krisztus gondolkodásmódját követjük.
3 1Ezért, testvérek, nem szólhattam hozzátok úgy, mint akiket a Lélek irányít, hanem csak úgy, mint akiket emberi indulatok vezetnek, mint akik Krisztusban kiskorúak. 2Tejjel etettelek titeket, nem szilárd táplálékkal, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, 3mert még testiek vagytok. Amíg ugyanis féltékenység és viszálykodás van közöttetek, vajon nem testiek vagytok, és nem emberi módon viselkedtek? 4Ha az egyik ezt mondja, „Én Pál mellett vagyok”, a másik meg ezt, „Én Apollóhoz tartozom”, vajon nem emberi módon beszéltek-e?
5Ugyan mi Apolló, és mi Pál? Szolgák, akik által hívővé lettetek, s mindegyikük úgy szolgál, ahogy az Úr megadta neki. 6Én ültettem, Apolló öntözött, de a növekedést Isten adta. 7Úgyhogy nem az számít, aki ültet és aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 8Aki ültet, s aki öntöz, ugyanaz: mindegyik megkapja majd bérét fáradozása mértéke szerint. 9Ugyanis munkatársak vagyunk, akik Istenhez tartozunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 10Az Istentől nekem adott kegyelem szerint bölcs építőmesterként alapot vetettem, de más épít rá. De mindenki vigyázzon, hogyan épít rá! 11Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, ami Jézus Krisztus. 12Azt, hogy valaki aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát épít erre az alapra, 13majd ama nap fogja világossá tenni, mivel tűzzel érkezik, és akkor mindenkinek nyilvánvalóvá lesz a munkája; s hogy mit ér, a tűz fogja megmutatni. 14Akinek a munkája, amit épített, megmarad, az jutalmat fog kapni. 15Akinek a munkája elég, az kárt szenved. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön megy át. 16Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?
17Ha valaki Isten templomát pusztítja, azt elpusztítja Isten, mert Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.
18Senki ne áltassa magát! Ha valaki közületek bölcsnek gondolja magát ebben a világban, legyen balgává, hogy bölccsé lehessen! 19E világ bölcsessége ugyanis Isten előtt balgaság. Hiszen meg van írva: ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, 20továbbá: az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók. 21Senki ne dicsekedjék tehát emberekkel, hiszen minden a tiétek: 22Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők. Minden a tiétek! 23Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.
4 1Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait! 2A sáfároktól pedig azt kívánják, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. 3De a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy esetleg ti vagy más emberi bíróság hogyan ítél meg engem; sőt magam sem ítélkezem önmagam fölött. 4Lelkiismeretem nem vádol semmivel, de nem ez tesz igazzá. Fölöttem az Úr ítélkezik. 5Tehát egyáltalában ne ítéljetek addig, amíg el nem jön az Úr! Ő majd megvilágítja a sötétség rejtett dolgait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait. Akkor majd mindenkit Isten értékel.
6Mindezeket pedig, testvérek, a ti érdeketekben alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg, mit jelent: „ne tovább, mint ahogy írva van”, és hogy senki se fontoskodjék egyikünkre hivatkozva a másik ellenében! 7Mert ki tesz téged másoknál fontosabbá? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, akkor miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 8Ti már el vagytok telve, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok. Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! 9Úgy tűnik, hogy Isten minket, apostolokat, utolsóként léptet színre mint halálra szántakat: látványossággá lettünk a világ, az angyalok és az emberek szemében. 10Mi balgák vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban; mi erőtlenek, ti erősek; ti megbecsültek, mi megvetettek. 11Mindmáig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul élünk 12és tulajdon kezünkkel fáradunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk; amikor üldöznek, tűrünk; 13amikor rágalmaznak, szemtől szembe válaszolunk. Úgyszólván a világ szemetévé és mindenki söpredékévé lettünk mind ez ideig.
14Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem hogy intselek benneteket mint szeretett gyermekeimet. 15Ha tízezer tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Krisztus Jézusban az evangélium hirdetése által én lettem atyátok. 16Kérlek tehát titeket, kövessétek példámat! 17Ezért küldtem hozzátok Timóteust, aki szeretett gyermekem, és hűséges az Úrban. Ő majd emlékeztet titeket arra, hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok valamennyi egyházban. 18Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnénk hozzátok. 19Pedig ha az Úr akarja, hamarosan eljövök, és meg fogom ismerni a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét. 20Mert Isten országa nem a beszéd, hanem az erő révén nyilvánul meg. 21Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

KNB SZIT STL BD RUF KG