18Gyermekeim, itt az utolsó óra! Hallottátok, hogy jön egy antikrisztus. Most sok antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
19Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való.
20Titeket azonban fölkent a Szent, és mindannyian az ismeret birtokában vagytok.
21Nem azért írok nektek, mert nem ismeritek az igazságot, hanem azért, mert ismeritek, és azért, mert az igazságból semmiféle hazugság nem származik.
22Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.
23Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya is.
24Bennetek az maradjon meg, amit kezdettől fogva hallottatok! Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában.
25Ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk: az örök élet.
26Ezeket azok miatt írom nektek, akik félre akarnak vezetni titeket.
27Bennetek maradjon meg a tőle kapott kenet, és akkor nincs szükségetek arra, hogy bárki is tanítson titeket, mert a tőle kapott kenet – amely igaz, és nem hazug – tanít titeket mindenben. Maradjatok meg abban, ahogy tanított titeket.
28Most tehát maradjatok meg őbenne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk előle!
29Ha tudjátok, hogy ő igazságos, akkor azt is tudnotok kell, hogy mindenki, aki az igazságosság szerint cselekszik, tőle való.
3
1Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt nem ismeri.
2Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hasonlóak leszünk hozzá, mert látni fogjuk úgy, amint van.
3Mindenki, akit ez a reménység tölt el iránta, megtisztul, miképpen ő is tiszta.
4Mindenki, aki vétkezik, törvénytelenséget is cselekszik, mert a bűn törvénytelenség.
5Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincsen bűn.
6Aki benne marad, nem vétkezik. Aki vétkezik, az nem látta, nem ismeri.
7Gyermekeim, senki se vezessen félre titeket! Aki az igazságosságot cselekszi, az igazságos, ahogy ő igazságos.
8Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Isten Fia azért jelent meg, hogy az ördög művét romba döntse.