Keresés a Bibliában

Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról (Mt 20,17-19; Mk 10,32-34)

31Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. 34Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.

A jerikói vak meggyógyítása (Mt 20,29-34; Mk 10,46-52)

35Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. 36Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi az. 37Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. 38Ekkor így kiáltott fel: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! 39Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! 40Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: 41Mit kívánsz, mit tegyek veled? Ő így szólt: Uram, hogy újra lássak. 42Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott. 43És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.

KNB SZIT STL BD RUF KG