Jóbtól elfordultak az emberek

30 ¹Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. ²Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. ³Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. ⁴Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. ⁵Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. ⁶Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. ⁷A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. ⁸Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. ⁹És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. ¹⁰Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. ¹¹Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. ¹²Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. ¹³Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. ¹⁴Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. ¹⁵Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.

Jób Istentől kér segítséget

¹⁶Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. ¹⁷Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. ¹⁸Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, ¹⁹és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. ²⁰Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. ²¹Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. ²²Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. ²³Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. ²⁴De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? ²⁵Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? ²⁶Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. ²⁷Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, ²⁸feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. ²⁹A sakálok testvére lettem és a struccok társa. ³⁰Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. ³¹Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet