30
1Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot,
akik korban utánam vannak,
akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek,
hogy nyájam kutyái közé állítsam!
2Semmire sem mennék kezük erejével,
még az életre sem látszanak méltóknak,
3ínségtől és éhségtől aszottak
és a sivatagon tengődnek,
mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,
4füveket és fakérget rágcsálnak,
és borókagyökér a kenyerük,
5a völgyekben tépik őket,
és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.
6A hegyi folyók vadonjaiban laknak,
a föld üregeiben és kavicsokon;
7még örömet is találnak ebben,
és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;
8balgák, senkik fiai,
akik számba sem jönnek a földön.
9Most, íme, ezek faragnak rám nótákat
és vesznek a nyelvükre engem.
10Irtóznak, messze húzódnak el tőlem,
nem átallják, hogy képembe köpjenek,
11mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt,
számba zabolát vetett.
12Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim,
s elgáncsolták lábamat;
elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,
13széthányták ösvényeimet,
leselkedtek utánam és legyűrtek,
és nem volt, aki segítsen.
14Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át,
ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.
15Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél,
boldogságom elvonult, mint a felhő.
16Most pedig önmagát emészti a lelkem,
és megragadnak az ínség napjai.
17Fájdalom járja át csontjaimat éjjel,
s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.
18Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám,
körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.
19Sárhoz lettem hasonló,
olyan vagyok, mint a por és hamu.
20Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem,
állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.
21Kegyetlen lettél hozzám,
és kemény kézzel fordulsz ellenem.
22Felemeltél, szél hátára kaptál,
azután levágtál erővel.
23Tudom, hogy átadsz a halálnak,
hol hajlék van minden élő részére.
24Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet
és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!
25Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja,
és sajnálta lelkem a szegényt.
26Jót reméltem, de rossz jött rám,
fényt vártam, de sötétség tört elő.
27Forr a bensőm és nem tud megnyugodni,
nyomor napjai törtek rám.
28Szomorúan járok, napfény nélkül,
felkelek a gyülekezetben és kiáltok.
29Testvére lettem a sakáloknak
és társa a struccmadaraknak.
30Megfeketült rajtam a bőröm,
és láztól kiégtek csontjaim.
31Zokogásra fordult a lantom,
és sírásra fuvolám szava!