3
1Fekvőhelyemen éjjelente
kerestem, akit szeret a lelkem.
Kerestem, de nem találtam.
2»Felkelek, járom a várost,
az utcáit és tereit,
keresem, akit szeret a lelkem!«
Kerestem, de nem találtam.
3Ott jártak a várost járó őrök.
»Láttátok-e, akit szeret a lelkem?«
4Alighogy elhagytam őket,
megleltem, akit szeret a lelkem,
megragadtam, el nem engedem,
amíg be nem viszem anyám házába,
édes szülőm kamrájába.
5Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai,
a gazellákra, a szarvasünőkre a mezőn:
fel ne költsétek, fel ne riasszátok kedvesemet,
amíg maga nem akarja!
6Ki az, aki feljön a pusztából,
mintha füstoszlop lenne?
Illatozva mirhától, tömjéntől,
az árusok minden jó illatú szerétől?
7Íme, Salamon hordszéke,
hatvan vitéz van körülötte
Izrael erősei közül.
8Megannyian kardforgatók,
hadban járatosak;
mindnek kard van az oldalán
az éj rémei miatt.
9Gyaloghintót készített magának Salamon király
a Libanon fáiból,
10lábait ezüstből készítette,
a támláját aranyból, ülését bíborból;
gondosan kibélelte Jeruzsálem leányai kedvéért.
11Jöjjetek, nézzétek, Sion szüzei,
Salamon királyt a koronával,
amellyel anyja megkoronázta menyegzője napján,
szíve vígságának napján!
Jegyzetek
3,1 A lány egyedül van este, de ráébred, hogy képtelen a kedvese nélkül meglenni. Keresi őt az utcákon, mint a kánaáni mítoszban Astarte (vö. 1,7).
3,6 Ez a költemény valószínűleg Salamonnak az egyiptomi hercegnővel kötött házasságára utal. A király hintót küldött az érkező menyasszony elé.
3,8 Az »éj rémei« feltehetően a kánaáni mítoszra való utalás, ahol a kedves az alvilágból tér vissza (vö. 1,7).