77
1A karvezetőnek. Iditun szerint. Ászáf zsoltára.
2Hangosan kiáltok az Úrhoz,
hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám.
3Szorongatásom napján Istent keresem,
éjjel is hozzá emelem kezeimet:
nem lankadnak el.
Nem akar megvigasztalódni a lelkem.
4Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem,
eleped a lelkem, ha rá gondolok.
5Szememet ébren tartod,
nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok.
6A hajdani időkre gondolok,
a régmúlt esztendők járnak eszemben.
7Szívem elmélkedik éjszaka,
gondolkodom és töpreng a lelkem.
8Vajon örökre elvet Isten,
s nem kegyelmez többé?
9Végleg elfogyott irgalma,
elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?
10Elfelejtette Isten a könyörületességet,
vagy haragjában visszatartja irgalmát?
11Így szóltam: »Az az én bajom,
hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.«
12Megemlékezem az Úr cselekedeteiről,
megemlékezem csodáidról amelyeket kezdettől műveltél,
13Elmélkedem minden műveden,
és végzéseiddel foglalkozom.
14Isten, szentséges a te utad;
Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz,
megmutattad a népeknek hatalmadat.
16Karoddal megváltottad népedet,
Jákob és József fiait.
17Láttak téged, Isten, a vizek,
láttak téged a vizek és remegtek,
és reszkettek a mélységek.
18A felhők ontották a vizet,
megzendültek a fellegek,
nyilaid repültek.
19Mennydörgésed zengett a forgószélben,
villámaid beragyogták a földkerekséget,
rengett a föld és remegett.
20Tengeren vitt át utad,
nagy vizeken vezetett át ösvényed
és lábad nyoma nem volt látható.
21Mint juhnyájat vezetted népedet
Mózes és Áron kezével.
1Dávid zsoltára.
Hozzád emelem, Uram, lelkemet,
2Istenem, tebenned remélek;
ne hagyd, hogy megszégyenüljek,
és ellenségeim ujjongjanak fölöttem!
3Hisz senki, aki tebenned bízik,
meg nem szégyenül.
De szégyen éri mindazokat,
akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek.
4Utaidat, Uram, mutasd meg nekem,
és ösvényeidre taníts meg engem!
5Vezess és oktass engem igazságodra,
mert te vagy az én üdvözítő Istenem,
és én tebenned bízom szüntelen!
6Emlékezzél meg, Uram, könyörületedről,
és irgalmadról, hisz azok öröktől valók!
7Ifjúkorom bűneire s botlásaira ne gondolj vissza;
Irgalmad szerint emlékezzél meg rólam,
hiszen te jó vagy, én Uram!
8Édes az Úr és igazságos,
ezért útbaigazítja a vétkeseket.
9Végzésével vezérli az alázatosakat,
megtanítja útjaira a szelídeket.
10Az Úr minden útja irgalom és igazság
azok iránt, akik szövetségét és törvényeit megtartják.
11A te saját nevedért, Uram,
bocsásd meg bűnömet, mert sok az!
12Ki az, aki féli az Urat?
Annak megmutatja, milyen utat válasszon.
13Annak boldogságot élvez majd a lelke,
és utóda örökli a földet.
14Barátja az Úr azoknak, akik őt félik,
és szövetségét megmutatja nekik.
15Állandóan az Úrra tekint szemem,
mert ő húzza ki lábamat a tőrből.
16Tekints rám és irgalmazz nekem,
mert elhagyatott és szegény vagyok.
17Szívem szorongatásai megsokasodtak,
vezess ki ínségemből engem.
18Nézd megalázottságomat és szenvedésemet,
bocsásd meg minden vétkemet!
19Nézd, milyen sokan vannak ellenségeim,
milyen ádáz gyűlölettel gyűlölnek engem!
20Oltalmazz és szabadíts meg engem,
ne hagyd, hogy megszégyenüljek, hiszen benned remélek!
21Álljanak mellém az ártatlanok és az igazak,
mert beléd vetem bizalmamat.
22Szabadítsd meg Isten, Izraelt
minden szorongatásából!
Jegyzetek
77,1 Egy hívő imája, aki elpanaszolja Istennek a nép nyomorúságát. A zsoltár valószínűleg a fogság idején keletkezett.
77,1 Iditun: vö. 39,1. Ászáf: vö. 50,1.
77,2 A zsoltáros rájött, hogy ha a saját jelenét meg akarja érteni, akkor Istenről kell elgondolkodnia, vele kell beszélnie.
77,14 A panasz itt himnuszba megy át. Hirdeti, hogy Isten hogyan szabadította meg népét Egyiptomból. Izrael ennek a szabadításnak köszönheti nemzeti létét.
77,17 Egy átvett hagyománytöredék, amely Isten megjelenését ábrázolja. A Teremtő társai (vetélytársai) a világ elemei. Isten jelenléte rejtett, senki nem látja »lépteit«, csak utólag vehető észre a működése nyomán. Ez az Isten vezette Izraelt, és ő fogja továbbra is vezetni.
25,1 Alfabetikus ének (a héber ábécének 22 betűje van!) a késő fogság utáni korszakból. Három részből áll: könyörgés (1-7), a probléma ismertetése (8-15), a szabadulás ismételt kérése (16-21). Az imádkozó bűnössé vált, ennek a következménye, hogy ellenségei áskálódni kezdtek ellene. Két dolgot is felismert: hogy milyen nagy a bűne, és hogy milyen nehéz annak, akit Isten elhagy. Hisz, de bűnös. Tudja, hogy különbözik attól az embertől, aki nem féli Istent. Ő keresi, keresnie kell Istent.
25,4 Utaidat: nem kell szó szerint érteni. Az emberi cselekvést, életmódot jelenti, amelyet az ember Isten akaratával egybehangol. Maga Isten az, aki ezt kijelenti, aki erre figyelmeztet (8).
25,13 Vö. Mt 5,5. A föld itt az ígéret földjét, Palesztínát jelenti.
25,17 Javítva (a héber szövegben: az ínség távolította el a szívemet).