37
1Dávidtól.
Ne irigykedj az elvetemültekre,
ne féltékenykedj a gonosztevőkre;
2Mert mint a fű, csakhamar elszáradnak,
s elfonnyadnak mint a zöldellő növény.
3Bízzál az Úrban s a jót cselekedd,
akkor a földön fogsz lakni és betelsz hűséggel.
4Az Úrban leld gyönyörűséged,
s ő megadja neked szíved kéréseit.
5Tárd fel az Úr előtt utadat,
bízzál benne, ő majd eligazít.
6Mint a világosságot, felragyogtatja igazságod,
és mint a delet, jogodat.
7Csendesülj el az Úrban és várd őt.
Ne irigykedj arra, akinek szerencsés az útja,
se arra az emberre, akinek cselekvése álnok.
8Állj el a haragtól és hagyd a bosszúságot;
Ne irigykedj, hogy bűnbe ne essél,
9mert kiirtás vár a gonosztevőkre,
s az Úrban bízók öröklik a földet.
10Kevés idő múlva a bűnös már nem lesz,
a helyét sem találod, ha keresed.
11A szelídek pedig öröklik a földet,
és élvezik a béke teljességét.
12Les a bűnös az igazra,
fogát vicsorítja rá.
Jegyzetek
37,1 Alfabetikus tanító költemény a késő-fogság utáni időkből. Egy bölcs kifejti véleményét a problémáról, mely minden időben foglalkoztatja a hivőket: akik elhagyják Istent, jólétben és boldogságban élnek, a jók pedig szenvednek. Sokféle kifejezéssel és fordulattal kifejti: Isten van, és igazságos. Gondoskodik arról, hogy megvédje a hívők »érdekeit«. Csak az kerül bajba, aki megszakítja kapcsolatát Istennel. Többször is említi azokat, akik a »földet lakják«, akik »birtokolják« és »öröklik« (3.9.11.18.22.29.). A kifejezés eredetileg az Ígéret földjén lakó izraelita népet jelölte. Később változott a jelentése. A »földet öröklik« itt már azt jelenti, hogy »boldogok és boldogan élnek«. Később, körülbelül az Újszövetség korától kezdi jelölni »a föld« a végidei »Isten országát« (vö. Mt 5,5). A mérce tehát nem társadalmi, hanem vallási: nem azok lesznek »örökösök«, akik milliókat keresnek, hanem az igazak. A tanító költemény felépítése egyszerű: bevezetés (1-5), az istentelenek nem jutnak semmire (6-15), az ember boldogsága Isten áldásában rejlik (16-26), a hűség jutalma boldogság (27-34), végkövetkeztetés (35-40).