104
1Áldjad, én lelkem, az Urat!
Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy!
Fenségbe és ékességbe öltöztél,
2a fényességet, mint köntöst vetted magadra.
Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát,
3és az égi vizek fölé építed hajlékodat.
Szekereddé teszed a fellegeket,
a szelek szárnyain jársz.
4Követeiddé teszed a szeleket,
szolgáiddá a perzselő tüzet.
6Az örvénylő mélység mint ruha takarta,
vizek borították a hegyeket.
7De a te fenyegetésedre megfutamodtak,
szerteriadtak mennydörgésed szavától.
8A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek
arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted.
9Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át,
hogy el ne borítsák ismét a földet.
Jegyzetek
104,1 A negyedik teremtés-himnusz (vö. Zsolt 8; 19,1-7; 29). Hasonlóságokat mutat az Izrael előtti teremtés-himnuszokkal (Ekhnaton Napéneke, kánaáni dalok), ószövetségi motívumokat is tartalmaz (Ter 1; Jób). A keletkezési időt nehéz meghatározni. A zsoltáros dicsőíti Istent, aki nemcsak megteremtette a világot és meghatározta annak törvényeit, a világot létének minden pillanatában fenn is tartja.
104,1 Isten rendet teremt a káoszban, legyőzi a (az alvilág isteneiként tisztelt) kozmikus hatalmakat. – A korabeli világkép: az égbolt szilárd kupola a vizek fölött, a boltozat fölött van Isten mennyei lakóhelye.