Keresés a Bibliában

59A főpapok pedig, és az egész főtanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, 60de nem találtak, noha sok hamis tanú jelentkezett. Végül előállt kettő 61és így szólt: »Ez azt mondta: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt fölépítem.« 62Ekkor a főpap fölkelt és azt mondta neki: »Semmit sem felelsz? Mi az, amit ezek tanúsítanak ellened?« 63De Jézus csak hallgatott. A főpap erre így szólt hozzá: »Megesketlek téged az élő Istenre: mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?« 64Jézus azt felelte neki: »Te mondtad. De mondom nektek: most már látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőin«.
(Dán 7,13; Zsolt 110,1) 65Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és így szólt: »Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromkodást. 66Mit gondoltok?« Azok ezt felelték: »Méltó a halálra!« 67Azután az arcába köptek, ököllel verték, mások pedig pofon ütötték 68és azt mondták: »Prófétálj nekünk, Krisztus, ki az, aki megütött téged?«

KNB SZIT STL BD RUF KG


63A férfiak pedig, akik őrizték, gúnyolták és verték őt. 64Letakarták az arcát, és azt kérdezték tőle: »Prófétálj! Ki ütött meg téged?« 65És egyéb szidalmakkal is illették.
66Mihelyt megvirradt, egybegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és főtanácsuk elé vitték. Így szóltak: »Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!« 67Ő azt felelte nekik: »Ha megmondom nektek, nem hiszitek el; 68ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek. 69De mostantól fogva az Emberfia a hatalmas Isten jobbján fog ülni«. (Dán 7,13; Zsolt 110,1) 70Erre mindnyájan azt mondták: »Tehát te vagy az Isten Fia?« Jézus azt felelte nekik: »Ti mondjátok, hogy én vagyok.« 71Azok erre így szóltak: »Mi szükségünk van még tanúságtételre? Hiszen mi magunk hallottuk a saját szájából.«

KNB SZIT STL BD RUF KG


19A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. 20Jézus azt felelte neki: »Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. 21Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.« 22Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arcul ütötte Jézust, és így szólt: »Így felelsz a főpapnak?« 23Jézus azt felelte neki: »Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?« 24Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz.

KNB SZIT STL BD RUF KG