20 ¹Történt pedig, hogy egy napon, amikor a népet tanította a templomban és az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, ²és így szóltak hozzá: »Mondd meg nekünk, milyen hatalommal teszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?« ³Ő így válaszolt nekik: »Én is kérdezek tőletek valamit: Mondjátok meg nekem, ⁴János keresztsége a mennyből való volt-e vagy az emberektől?« ⁵Azok így tanakodtak egymás között: »Ha azt mondjuk: ‘A mennyből volt’, azt fogja felelni: ‘Miért nem hittetek hát neki?’ ⁶Ha pedig azt mondjuk: ‘Az emberektől’, akkor az egész nép megkövez bennünket, mert meg van győződve, hogy János próféta.« ⁷Ezért azt válaszolták, hogy nem tudják, honnét való. ⁸Erre Jézus azt mondta nekik: »Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszem ezeket.«
⁹A népnek pedig ezt a példabeszédet kezdte mondani: »Egy ember szőlőt ültetett. Kiadta bérbe a szőlőműveseknek, azután elutazott hosszabb időre. ¹⁰Amikor eljött az ideje, elküldött egy szolgát a szőlőművesekhez, hogy a szőlő terméséből adják oda neki a ráeső részt. De a szőlőmunkások megverték, és üres kézzel elkergették. ¹¹Ekkor egy másik szolgát küldött; azok azonban azt is megverték, gyalázattal illették, és üres kézzel elkergették. ¹²Erre egy harmadikat is küldött; de azok azt is megsebesítették és kidobták. ¹³Akkor a szőlő ura így szólt: ‘Mit tegyek? Elküldöm az én kedves fiamat; őt talán megbecsülik.’ ¹⁴A szőlőművesek azonban, amikor meglátták őt, így tanakodtak maguk között: ‘Ez az örökös; öljük meg, és miénk lesz az örökség!’ ¹⁵Aztán kidobták őt a szőlőből és megölték. Mit tesz velük ezután a szőlő ura? ¹⁶Odamegy és elpusztítja azokat a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja.«
Amikor meghallották ezt, így szóltak: »Távol legyen tőlünk!«

¹⁷Ő azonban végignézett rajtuk és megkérdezte: »Mit jelent hát az, ami írva van:
‘A kő, amelyet az építők elvetettek,
szegletkővé lett’?

¹⁸Mindaz, aki erre a kőre ráesik, összezúzódik, akire pedig ez ráesik, szétmorzsolja azt.« ¹⁹Abban az órában a főpapok és az írástudók kezet akartak emelni rá, de féltek a néptől; megértették ugyanis, hogy róluk mondta ezt a példabeszédet.
²⁰Hogy szemmel tartsák őt, megfigyelőket küldtek, akik magukat igazaknak tettették, hogy megfoghassák őt beszéde alapján, és a hatóság és a helytartó hatalmába adhassák. ²¹Ezek megkérdezték tőle: »Mester! Tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, s hogy nem vagy személyválogató, hanem igazságban tanítod az Isten útját. ²²Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?« ²³Ő észrevette álnokságukat, és azt mondta nekik: ²⁴»Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?« Azt felelték neki: »A császáré.« ²⁵Erre azt mondta nekik: »Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.« ²⁶Így nem tudtak belekötni szavaiba, melyeket a nép előtt mondott; inkább elcsodálkoztak feleletén, és elhallgattak.
²⁷Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt: ²⁸»Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. ^{(MTörv 25,5-6; Ter 38,8) 29}Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. ³⁰Előbb a második, ³¹majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak. ³²Végül meghalt az asszony is. ³³A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.« ³⁴Jézus ezt felelte nekik: »E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. ³⁵Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, ³⁶hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai lesznek, mert a feltámadás fiai. ³⁷Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat ‘Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének’mondta. ^{(Kiv 3,6}<fs) 38}Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.« ³⁹Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: »Mester! Helyesen feleltél.« ⁴⁰És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
⁴¹Ekkor ő kérdezte meg tőlük: »Hogyan mondhatják Krisztust Dávid fiának,

⁴²amikor maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében:
‘Így szólt az Úr az én Uramhoz:
Ülj az én jobbomra,

⁴³míg ellenségeidet
lábad zsámolyává nem teszem!’

^{(Zsolt 110,1}<br) 44}Dávid tehát Urának hívja őt. Hogyan lehet akkor az ő fia?«
⁴⁵Ezután az egész nép hallatára ezt mondta tanítványainak: ⁴⁶»Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek pompás öltözékben járni, és kedvelik azt, ha köszöntik őket a tereken, meg az első üléseket a zsinagógákban, és a főhelyeket a lakomákon. ⁴⁷Felélik az özvegyek házát, miközben színleg nagyokat imádkoznak. Ezekre súlyosabb ítélet vár.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet