17
1A lelkem megtört,
napjaim végüket járják,
már csak a sír vár rám!
2Nem vétettem,
mégis keserűségeken időzik szemem.
3Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé,
akkor bárki keze küzdhet ellenem!
4Szívüket elzártad a belátástól,
ezért nem kerekedhetnek felül!
5Az ilyen prédát ígér barátainak,
mialatt gyermekei szeme eleped.
6Példabeszéddé tett engem a népnél,
s elrettentő példa vagyok előttük.
7Szemem homályba borult a bánkódástól,
és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.
8Szörnyülködnek ezen az igazak,
s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;
9az igaz kitart a maga útján,
s a tisztakezű erőben gyarapszik.
10De gyertek csak ismét, valahányan vagytok,
bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!
11Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak,
amelyek szívemet gyötörték,
12s az éjjelt nappallá változtatták,
úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.
13Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom,
s a sötétségben vetem meg ágyamat;
14a rothadásnak mondom: Atyám vagy!
S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!
15Hol van tehát a reménységem?
S amit várok, ki látja meg azt?
16Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére;
vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«
Jegyzetek
17,8 Bibliai kifejezése annak a félelemnek, amelyről az isteni büntetés által tanúskodnak a bűnösök. Így Jób barátai: Jób bajait látva örvendeznek Isten igazságosságán, mivel az ősi hagyományok szerint így bünteti Isten az istenteleneket ezen a földön. Jób azonban szembefordul ezzel a hagyományos bölcsességgel és jámborsággal.