19Mi tehát a törvény? A bűnök miatt hozták, amíg el nem jön az utód, akinek az ígéret szól. Angyalok által hirdették ki, közvetítő útján. 3Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgasága alatt voltunk.
Jegyzetek
3,19 Pál kiemeli a törvény alárendelt szerepét. A Sínai-hegynél elhangzott ígéretek és fenyegetések egy szerződéshez kötődtek, amelyet Isten a néppel kötött. Mindkét fél részéről közvetítő is volt: Isten részéről az angyalok, a nép részéről Mózes; a szerződés kölcsönös kötelezettségeket tartalmazott, az ígéretek feltételesek voltak. Az Ábrahámmal kötött szövetségnél viszont közvetítők nem voltak, s Isten feltételekhez sem kötötte ígéretét. Ennek beteljesedése nem függ tehát a nép hűségétől, csak Isten hűségétől, amely megingathatatlan. Így tehát az Ábrahámnak tett ígéret magasabb rendű és szilárdabb a mózesi törvénynél és a hozzá kapcsolódó ígéreteknél.
13Amikor aztán egyszer Józsue Jerikó városának mezején tartózkodott, felemelte szemét, és látta, hogy egy férfi áll előtte, aki kivont kardot tart. Erre odament hozzá és megkérdezte: »Hozzánk tartozol, vagy az ellenséghez?«
18Tízezernél is több a harci szekere Istennek:
bevonul az Úr a Sínairól szentélyébe.
53ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok.«
29Vagy hogyan mehet be valaki az erősnek a házába, hogy elragadja a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőset? Csak úgy tudja kirabolni a házát.
2Mert ha már az angyalok által hirdetett ige is olyan hatalmas volt, hogy minden bűn és engedetlenség elnyerte igazságos, megérdemelt büntetését,
8 1Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. 38Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, 2Mert a Krisztus Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. 5A testi ember ugyanis a testi dolgokra törekszik, a Lélek embere pedig a Lélek dolgaira törekszik. 10viszont dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek.
Jegyzetek
8,2 Az élet lelkének törvénye: zsidó felfogás szerint a törvény, mint Isten akaratának kifejezése, a megigazulás eszköze. A bűntől való szabadulást tehát nem tudták elképzelni törvény nélkül, amelyet be kell tartani. Az élet lelkének törvénye viszont a szeretet törvénye, melyet Jézus adott.
8Ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertőzik a testet, az Úr hatalmát megvetik, a Fényességeket pedig káromolják.