8István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között.
47Végül csak Salamon épített neki házat.
48Ámde a Magasságbeli nem lakik kezek alkotásaiban, amint a próféta mondja:
49‘Az ég az én trónusom,
a föld pedig lábaim zsámolya.
Miféle házat építenétek nekem
– mondja az Úr –,
vagy hol lenne az én nyugodalmam helye?
50Nem az én kezem alkotta-e mindezeket?’
54Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. 55Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. 56Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« 57Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. 58Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. 59Amikor megkövezték Istvánt, az így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!« 60Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!« Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban.