139
1Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára.
Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
(2Sám 23,1;Zsolt 17,3; Jer 12,3)
2Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
(Zsolt 14,7; Máté 7,6)
3Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
(Zsolt 141,5)
4Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
(Zsolt 44,22)
5Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
(Jób 28,28)
6Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
(Zsolt 92,6)
7Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
8Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
(Ámós 9,2)
9Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
(Zsolt 7,12)
10Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
(Zsolt,139 2. 4.)
13Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
(Zsolt 15,20)
15Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
(Jób 10,10-12)
16Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
(Zsolt 37,25.26)
17És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
(Zsolt 40,6;71,15)
18Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.