50 1József pedig az ő atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá őt. 2És megparancsolá József az ő szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az ő atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt. 3Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták őt az Égyiptombeliek hetven napig. 4És elmúlának az ő siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok előttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván: 5Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek. (1Móz 47,29-31) 6És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged. 7Elméne azért József, hogy az ő atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az ő házának vénei és Égyiptom földének minden vénei. 8Józsefnek is egész háznépe; és az ő bátyjai, és az ő atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén. 9Felmenének annakfelette ő vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala. 10Mikor eljutának Atád szérűjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az ő atyját. 11És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérűjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van. 12Aképen cselekedének azért Jákóbbal az ő fiai, a miképen megparancsolta vala nékik. 13Elvivék ugyanis őt az ő fiai Kanaán földére és eltemeték őt a Makpelah mezőnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezővel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében. (Csel 7,16;1Móz 23,16.17) 14És visszatére József Égyiptomba, ő, és az ő atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az ő atyjának temetésére, minekutána eltemette az ő atyját. 15A mint láták József bátyjai, hogy az ő atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk. (1Móz 37,28) 16Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván: 17Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki. 18Járulának pedig ő hozzá az ő testvérei is, és leborúlának előtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid vagyunk. 19József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én? 20Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa. 21Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle. 22József pedig Égyiptomban lakozék; mind ő, mind az ő atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig. 23És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei. 24És monda József az ő testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. (Zsid 11,22) 25És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal. (2Móz 13,19; Józs 24,32) 26És meghala József száz tíz esztendős korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban. (1Móz,50 22.)