Keresés a Bibliában

20Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett tizenkét (tanítványával). 21Étkezés közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem.” 22Erre igen elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én vagyok, Uram?” 23Ő így válaszolt: „Aki most velem együtt a tálba nyúl, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elhagyja a világot, amint írva van róla, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát! Jobb lett volna neki, ha meg sem született volna.” 25Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok, Mester?” „De te vagy” – felelte.

Az eukarisztia alapítása.

26Étkezés közben Jézus kenyeret vett a kezébe, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta tanítványainak: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” 27Azután fogta a kelyhet, hálát adott és ezekkel a szavakkal adta nekik: 28„Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az (új) szövetségé, amelyet sokakért kiontok a bűnök bocsánatára. 29Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig a napig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.”

KNB SZIT STL BD RUF KG