3Benne rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse. 3Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten adja meg a beszéd készségét Krisztus titkának hirdetésére – ezért vertek bilincsbe –,
4Ha elolvassátok, megérthetitek, hogy megismertem Krisztus titkát, 5amelyről a korábbi időkben nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta a Lélek:
Bevezetés
Címzés és apostoli üdvözlet.
1 1Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő szenteknek, 9Tudtunkra adta ugyanis jóságos tetszése szerint akaratának titkát, amellyel elhatározta,Buzdítás a méltó keresztény életre.
Intés egyetértésre.
4 1Kérlek tehát én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy méltóan éljetek ahhoz a hivatáshoz, amelynek részesei lettetek,
9és fölvilágosítsak mindenkit, miben áll az a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben. 21dicsőség legyen az egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön-örökké. Amen.
Isten dicsérete.
25Annak pedig, akinek hatalma van arra, hogy megerősítsen titeket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, abban a kinyilatkoztatott titokban, amelyre örök idők óta csönd borult,