Jézus és Keresztelő János.
22Jézus ezután tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük és keresztelt. 23János is keresztelt Enonban, Szalim közelében, ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek és megkeresztelkedtek. 24János akkor még nem volt börtönben. 25Vita támadt János tanítványai és egy zsidó közt a tisztulási szertartásról, ezért Jánoshoz mentek. 26„Mester, mondták neki, aki nálad volt a Jordánon túl, akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel és mindenki hozzá tódul.” 27János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. 28Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: én nem vagyok a Messiás, hanem csak előfutára. 29Az a vőlegény, akié a menyasszony, a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. 30Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” 31»Aki fölülről jön, mindenkit fölülmúl. Aki a földről való, az földies és földiekről beszél. Aki a mennyből jön, fölülmúl mindenkit. 32Ő arról tanúskodik, amit látott és hallott, tanúságát azonban senki sem fogadja el. 33De aki elfogadja tanúságát, megerősíti, hogy Isten igazmondó.