Keresés a Bibliában

II. SZAMÁRIÁBAN ÉS GALILEÁBAN

Keresztelő János tanúságtétele.

22Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt. 23János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek és megkeresztelkedtek. 24János akkor még nem volt börtönben. 25János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. 26Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá.” 27János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. 28Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára. 29A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett. 30Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. 31Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földről való, az földies és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jött, 32azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. 33Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó.

KNB SZIT STL BD RUF KG