Keresés a Bibliában

Gyűjtés a jeruzsálemi hívők számára

Gyűjtés Makedóniában.

8 1Tudtotokra adjuk, testvérek, Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Makedónia egyházait. 2A bajok és a súlyos megpróbáltatások ellenére is, túláradó örömükből és nyomasztó szegénységükből bőséges adakozás fakadt. 3Tanúskodhatom mellettük, hogy erejükhöz mérten, sőt erejükön felül is önként adakoztak. 4Kérve kérték tőlünk azt a kegyet, hogy részt vehessenek a szentek megsegítésében. 5Minden reményünket fölülmúlva, előbb az Úrnak adták magukat, aztán Isten akaratából nekünk.

A korintusi gyűjtés.

6Ezért arra kértük Tituszt, hogy, amint elkezdte, fejezze is be nálatok a jótékonyság művét. 7Amint mindenben kitűntök: hitben, szóban, tudásban, minden buzgóságban s az irántunk érzett szeretetben, tűnjetek ki a jótékonyságban is. 8Nem parancsképpen mondom ezt, hanem, hogy mások buzgósága által próbára tegyem szeretetetek őszinteségét. 9Hiszen ismeritek Urunk Jézus Krisztus jótékonyságát. Ő, a gazdag, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.

KNB SZIT STL BD RUF KG