Keresés a Bibliában

6Ha tehát hozzátok érkezem testvérek, és az elragadtatás nyelvén szólalok meg, mit használok nektek, ha nem a kinyilatkoztatás, tudomány, prófétálás vagy tanítás szavaival szólok hozzátok? 7Lám az élettelen hangszernél is, akár fuvola, akár hárfa, ha nem különböző hangokon szólal meg, hogyan lehet fölismerni, hogy mit játszanak rajta? 8S ha a trombita bizonytalan hangot hallat, ki fog csatába indulni? 9Így nálatok is, ha a nyelvek adományával nem hallattok érthető szavakat, hogyan értik meg, amit mondtok? Csak a levegőbe beszéltek. 10Lám milyen sokféle nyelv van a világon, de egy sem érthetetlen. 11Ha nem ismerem a szó jelentését, idegen vagyok a beszélő számára, de a beszélő is idegen nekem. 12Ezért ti is, mivel oly buzgón keresitek a lelki adományokat, törekedjetek arra, hogy az egyház épülésére bőven részesedjetek belőlük. 13Aki tehát az elragadtatás nyelvén szól, imádkozzék, hogy meg is tudja magyarázni. 14Ha ugyanis valamely nyelven imádkozom, lelkem ugyan imádkozik, de elmém meddő marad. 15Mi következik ebből? Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam elmémmel is; énekeljek lélekkel, de énekeljek elmémmel is. 16Különben, ha csak lélekben dicséred az Istent, hogy mondhatja áldó imádra az ament az, aki a nyelvben járatlan, mikor azt sem tudja, mit beszélsz? 17Te ugyan szép hálaadó imát mondhatsz, de a másik nem épül rajta. 18Hálát adok Istenemnek, hogy mindnyájatoknál jobban szólok az elragadtatás nyelvén, 19de az egyházban inkább öt érthető szót akarok kimondani, hogy másokat is oktathassak, mintsem tízezer szót az elragadtatás nyelvén.

KNB SZIT STL BD RUF KG