Keresés a Bibliában

6Ha tehát elmennék hozzátok, testvérek és az elragadtatás nyelvén beszélnék, mi hasznotokra volnék, ha nem a kinyilatkoztatás, a tudás szavait intézném hozzátok, nem prófétálnék vagy tanítanék? 7Az élettelen hangszerek is, akár fuvola, akár hárfa, ha nem adnak különböző hangot, honnan lehet tudni, hogy mit játszanak a fuvolán vagy a hárfán? 8S ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki indul csatába? 9Így van ez veletek is: ha a nyelv adományával megáldva nem hallattok érthető szavakat, hogyan értsék meg az emberek, amit mondtok? Csak a levegőbe beszéltek! 10Lám, milyen sokféle nyelv van a világon, de egy sem érthetetlen. 11De ha nem ismerem a szó jelentését, idegen maradok a beszélőnek, és a beszélő is idegen nekem. 12Ezért ti is, ha egyszer törekedtek a lelki adományok elnyerésére, igyekezzetek a közösség épülésére bővelkedni bennük. 13Aki tehát az elragadtatás nyelvén szól, imádkozzék, hogy meg is tudja magyarázni. 14Ha ugyanis elragadtatásban imádkozom, lelkem ugyan imádkozik, de tudatom nem kapcsolódik bele. 15Mi következik ebből? Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelemmel is, énekeljek lélekkel, de énekeljek értelemmel is. 16Ha ugyanis csak lélekben dicsőíted az Istent, hogyan mondhat áldó imádra áment az, akinek a be nem avatottak szerepe jutott? Azt sem tudja, mit beszélsz. 17Te szép hálaimát mondhatsz, de a másik nem épül rajta. 18Hálát adok Istenemnek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok az elragadtatás nyelvén szólni, 19az egyházban azonban inkább szólok öt érthető szót azért, hogy másokat tanítsak, mint tízezer szót az elragadtatás nyelvén.

KNB SZIT STL BD RUF KG