Keresés a Bibliában

13Majd fogta kettőjüket, Efraimot a jobbjára, úgyhogy Izraelnek a baljára esett, Manasszét pedig a baljára, úgyhogy Izraelnek a jobbjára esett, és odavitte őket. 14Izrael kinyújtotta jobbját és Efraim fejére tette, jóllehet ő volt a fiatalabb, balját pedig Manassze fejére – ugyanis keresztbe tette a kezét –, noha Manassze volt az idősebb. 15Azután e szavakkal áldotta meg Józsefet: „Isten, akinek színe előtt jártak atyáink, Ábrahám és Izsák, Isten, aki pásztorom volt, amióta csak élek, a mai napig, 16az angyal, aki kivezetett minden szükségemből, áldja meg e fiúkat. Éljen bennük tovább az én nevem s atyáimé, Ábrahámé és Izsáké, sokasodjanak és szaporodjanak el a földön.” 17Mikor József látta, hogy atyja a jobbját Efraim fejére tette, nem tetszett neki. Megfogta atyja kezét, hogy elvegye Efraim fejéről és Manassze fejére helyezze. 18Közben ezt mondta atyjának: „Ne úgy, atyám, hiszen ez az elsőszülött. Tedd jobbodat az ő fejére.” 19De atyja vonakodott, és így szólt: „Tudom, fiam, tudom, ő is néppé lesz, ő is hatalmas lesz. Öccse azonban hatalmasabb lesz, és utódai népek sokaságává válnak.” 20Így áldotta meg őket azon a napon, közben ezt mondta: „Bennetek kíván majd Izrael áldást magának, amikor így szól: Isten tegyen benneteket hasonlóvá Efraimhoz és Manasszéhoz.” Így Efraimot Manassze elé helyezte.

KNB SZIT STL BD RUF KG