Keresés a Bibliában

19és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön. 20Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk,

KNB SZIT STL BD RUF KG


5Általa nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között.

KNB SZIT STL BD RUF KG


25Ennek lettem a szolgája, Isten rendeléséből, amelyet értetek kaptam, hogy Isten szavát egészen érvényre juttassam: 26Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott.

KNB SZIT STL BD RUF KG


A Galatáknak írt levél

Címzés és személyes kapcsolat.

1 1Pál, aki nem emberektől, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus, és az őt a halálából föltámasztó Atyaisten által apostol, 15De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, 16hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak; nem hallgattam a testre és a vérre, 17és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. 13Hallhattátok már, hogy azelőtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. 14A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak.

KNB SZIT STL BD RUF KG