Keresés a Bibliában

A Kolosszeieknek írt levél

Az apostol és az egyházközség kapcsolata.

1 1Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér 2a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől [és Urunktól, Jézus Krisztustól]! 3Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk. 4Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amelyet minden szent iránt tanúsíttok 5annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok, 6amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is attól a naptól kezdve, hogy meghallottátok, és Isten kegyelmét felismertétek az igazságban. 7Így tanultátok ezt kedves szolgatársunktól, Epafrásztól. Ő hűséges szolgája köztetek Krisztusnak, 8ő beszélt nekünk Lélekből fakadó szeretetetekről is. 9Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. 10Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és Isten ismeretében gyarapodtok. 11Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel 12adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; 13kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.

I. HITTÉTELEK

Krisztus isteni méltósága.

14Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. 15Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. 16Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. 17Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. 18Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. 19Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, 20s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett. 21Nektek is, akik azelőtt idegenek és ellenséges érzületűek voltatok gonosz tetteitek következtében, 22most nektek is megszerezte a kiengesztelődést halandó testében a halál árán, hogy szentté, szeplőtlenné és feddhetetlenné tegyen benneteket színe előtt. 23Csak álljatok szilárdan és rendületlenül a hitben, és ne tántorodjatok el az evangéliumi reménytől, amelyről hallottatok, hiszen minden teremtménynek hirdették az ég alatt, és én, Pál is ennek a szolgája lettem.

Az apostol hivatása.

24Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára. 25Ennek lettem a szolgája, Isten rendeléséből, amelyet értetek kaptam, hogy Isten szavát egészen érvényre juttassam: 26Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott. 27Velük akarta megismertetni Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye. 28Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban. 29Ezért fáradok és küzdök az Ő erejével, amely hatékonyan működik bennem.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF