Keresés a Bibliában

A Rómaiaknak írt levél

Címzés, köszöntés, hálaadás.

1 1Pál, Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére, 2amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, 3Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből született, 4a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. 5Általa nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. 6Ezeknek ti is közéjük tartoztok, Jézus Krisztus meghívottai. 7Üdvözlöm Rómában mindazokat, akiket az Isten szeret, és a szentségre meghívott. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! 8Először is hálát adok Istenemnek mindnyájatokért Jézus Krisztus által, hitetekről ugyanis az egész világon dicsérettel szólnak. 9Tanúm az Isten, akinek Fia evangéliumát hirdetve szívvel-lélekkel szolgálok, hogy imáimban mindig megemlékezem rólatok, 10és szüntelenül azért könyörgök, hogy egyszer Isten segítségével eljuthassak már hozzátok, 11hiszen nagyon szeretnélek látni benneteket, hogy megerősödésetekre némi lelki ajándékot juttassak nektek, 12más szóval, hogy a hitben, amely éppúgy a tiétek is, mint az enyém, kölcsönösen megvigasztaljuk egymást. 13Tudtotokra adom, testvérek, hogy már többször szándékoztam hozzátok menni, de mindig akadályba ütközött. Szerettem volna közöttetek is elérni némi eredményt, mint a többi pogány nép között. 14Adósa vagyok görögnek és barbárnak, tudósnak és tudatlannak. 15Ezért amennyire tőlem függ, készen vagyok rá, hogy nektek, rómaiaknak is hirdessem az evangéliumot. 16Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek. 17Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: „Az igaz a hitből él.”

A pogányok rászorulnak a megigazulásra.

18Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal. 19Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. 20Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, 21mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. 22Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak. 23A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak és a csúszómászók képmásával. 24Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. 25Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Ámen. 26Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. 27A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. 28Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe. 29Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal. 30Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek, 31értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek. 32Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Következő fejezet