Keresés a Bibliában

KNB SZIT STL BD RUF KG

1. fejezet

Keresd Istent, és kerüld a bűnt. »
Az élet az istentelenek szemében. »

1Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött! Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! 2Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát. »

2. fejezet

Az istentelenek tévedése. »

1Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: „Rövid és szomorú az életünk; nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. 2Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hisz orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor. »

3. fejezet

Az igazak és az istentelenek sorsa. »
Jobb dolog a gyermektelenség, mint az istentelen utódok. »

1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, »

4. fejezet

Az igaznak korai halála. »
Igazak és istentelenek az ítéletkor. »

1Jobb az erénnyel párosult gyermektelenség, mert halhatatlan az emlékezete, mivelhogy Isten is, ember is elismeri. 2Ha jelen van, utánozzák; ha távol van, vágyódnak utána; koszorú van a fején, és örökké ünnepli diadalát, mert győzött a tisztes küzdelemben. »

6. fejezet

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA »
Meg lehet találni a bölcsességet. »
Salamon leírja a bölcsességet. »

1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! »

7. fejezet

Salamon is csak ember volt. »
Salamon nagyra becsüli a bölcsességet. »
Hivatkozás Isten sugallatára. »
A bölcsesség dicsérete. »

1Én is halandó ember vagyok, mint a többi; és a föld első ivadékának utóda. Anyám méhében öltöttem testet. 2Tíz hónap alatt álltam össze a vérében a férfi magvából, az egyesülés gyönyörétől kísérve. »

8. fejezet

A bölcsességben minden jó megvan. »
A bölcsességet nem nélkülözhetik a vezetők. »
Salamon Istenhez fordul bölcsességért. »

1Erejét kifejtve elér (a világ) egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja. 2Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem és hódolója lettem szépségének. »

9. fejezet

Ima a bölcsességért. »

1Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, 2és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, »

10. fejezet

Ádámtól Mózesig. »
Kivonulás Egyiptomból. »

1Ez (a bölcsesség) óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából; 2és ez adta neki az erőt is, hogy mindeneken uralkodjék. »

11. fejezet

A víz: az egyiptomiak veszte, Izrael megmentője. »
Isten kímélete Egyiptom iránt. »
A kímélet oka. »

1Szent próféta vezetésével sikerre vezette vállalkozásaikat. 2Lakatlan pusztaságokon vonultak át, és járatlan helyeken ütötték fel sátrukat. »

12. fejezet

Isten Kánaán iránti kímélete. »
E kímélet okai. Nem is azért hagytad büntetlenül bűneiket, mintha valakitől tartottál volna. »
Az isteni kímélet tanulságai. »
A szelídség után szigorral jár el Isten. »

1Mert a te el nem múló szellemed van mindenben. 2Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal és higgyenek benned, Uram. »

13. fejezet

A csillagok és a természeti erők kultusza. »
A bálványok kultusza. »

1Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, 2hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek. »

14. fejezet

A bálványimádás eredete. »
A bálványimádás következményei. »

1Egy másik meg, aki tengeri útra indul és szilaj hullámokat készül átszelni, fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb, mint a hajó, amely viszi. 2Mert ezt keresetvágy eszelte ki, és hozzáértő ember bölcsessége építette, »

15. fejezet

Izrael nem szolgál a bálványoknak. »
A bálványkészítők dőresége. »
Az egyiptomiak balgasága: általános bálványimádásuk. »

1Istenünk, jóságos vagy és hűséges; türelemmel és irgalommal kormányozod a mindenséget. 2Ha vétkeztünk is, a tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat. De nem akarunk vétkezni, mert tudjuk, hogy hozzád tartozunk. »

16. fejezet

Egyiptom és Izrael: átokállatok és fürjek. »
Egyiptom és Izrael: sáskák és rézkígyó. »
Egyiptom és Izrael: az elemek. »

1Ezért méltán bűnhődtek az egyiptomiak efféle lények által, tömérdek féreg gyötörte őket. 2Népeddel azonban, ahelyett, hogy fenyítetted volna, jót tettél. Gyötrő éhségük csillapítására – csodálatos eledelt – fürjeket adtál nekik táplálékul. »

17. fejezet

Egyiptom és Izrael: sötétség és világosság. »

1Ítéleteid súlyosak és kifürkészhetetlenek, azért estek tévedésbe a javíthatatlan lelkek. 2Azt hitték ugyanis az elvetemültek, hogy elnyomhatják a szent népet, de aztán a sötétség fogságában és az éjszaka bilincseiben kellett ténferegniük, bezárva házaikba, számkivetve az örök gondviselés színe elől. »

18. fejezet

Egyiptom és Izrael: a pusztító. »

1Szentjeidnek azonban ragyogó világosság támadt. Mikor azok hallották hangjukat, de alakjukat nem látták, boldognak magasztalták őket, hogy nem gyötrődnek. 2Hálálkodtak, hogy a bántalmazások ellenére sem ártottak nekik, és bocsánatot kértek az ellenségeskedés miatt. »

19. fejezet

Egyiptom és Izrael: a Vörös-tenger. »
A természet Izraelt támogatta. »
Egyiptom bűnösebb, mint Szodoma. »
A természet a kivonuláskor Izrael pártján áll. »
Befejezés. »

1Az istentelenekre azonban mindvégig könyörtelen harag nehezedett. Előre ismerte ugyanis jövőbeli magatartásukat is, 2nevezetesen, hogy – bár maguk sürgették kivonulásukat és sebbel-lobbal elengedték őket – hamarosan mást gondolnak, és üldözőbe veszik őket. »

5. fejezet

1Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. 2Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; annak nem várt üdvössége miatt. »

Ter - Kiv - Lev - Szám - MTörv - Józs - Bír - Rut - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezd - Neh - Tób - Jud - Esz - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Én - Bölcs - Sir - Iz - Jer - Siral - Bár - Ez - Dán - Oz - Jo - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Szof - Ag - Zak - Mal - 1Mak - 2Mak - Mt - Mk - Lk - Jn - ApCsel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Tesz - 2Tesz - 1Tim - 2Tim - Tit - Filem - Zsid - Jak - 1Pt - 2Pt - 1Jn - 2Jn - 3Jn - Júd - Jel