Keresés a Bibliában

23Aznap odamentek hozzá a szadduceusok is – akik azt állítják, hogy nincs feltámadás –, és megkérdezték:
24Mester! Mózes azt mondta, ha valaki gyermektelenül hal meg, akkor testvére vegye el feleségét, és támasszon utódot testvérének. 25Volt nálunk hét testvér. Az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, feleségét testvérére hagyta. 26Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét. 27Végül meghalt az asszony is. 28A feltámadáskor kinek a felesége lesz az asszony a hét közül, hiszen mindegyiknek a felesége volt?
29Jézus így válaszolt nekik:
– Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 30A feltámadáskor ugyanis nem nősülnek, és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. 31A halottak feltámadásáról nem olvastátok, amit Isten mondott nektek: 32Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene? Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.
33Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.

KNB SZIT STL BD RUF KG


27A szadduceusok közül – akik tagadják, hogy van feltámadás – odamentek hozzá néhányan, és megkérdezték:
28Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. 29Nos, volt hét testvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30Ekkor a második vette el az asszonyt, 31aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy halt meg, hogy nem hagyott maga után gyermeket. 32Végül meghalt az asszony is. 33A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
34Jézus így válaszolt nekik:
– E világ gyermekei házasodnak és férjhez mennek, 35de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy részük legyen az eljövendő világban, valamint a halottak közül való feltámadásra, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. 36Halhatatlanok ugyanis, és hasonlóak az angyalokhoz, és a feltámadás gyermekei lévén Isten gyermekei lesznek. 37Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is utalt a csipkebokorról szóló szakaszban, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezte. 38Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert számára mindenki él.

KNB SZIT STL BD RUF KG