20 ¹Történt egy nap, hogy miközben a Templomban tanította a népet és hirdette az örömhírt, odajöttek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, ²és megkérdezték tőle:
– Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszel? Ki hatalmazott fel téged?
³Így válaszolt nekik:
– Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: ⁴János keresztsége a mennyből való volt, vagy az emberektől?
⁵Erre így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« ⁶Ha pedig azt mondjuk:
»Az emberektől«, akkor az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt.”
⁷Ezért azt felelték, hogy nem tudják, honnét való volt. ⁸Erre Jézus így szólt hozzájuk:
– Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem mindezeket.
⁹Azután ezt a példázatot mondta a népnek:
– Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta, majd hosszú időre elutazott. ¹⁰Amikor eljött az ideje, elküldött a bérlőkhöz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a bérlők megverték, és üres kézzel küldték vissza. ¹¹Azután egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, kigúnyolták, és üres kézzel küldték vissza. ¹²Egy harmadikat is küldött. Ezt véresre verték és kidobták. ¹³Akkor így szólt a szőlő ura: „Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán tiszteletben tartják.” ¹⁴De mikor a bérlők meglátták, így tanakodtak: „Ez az örökös! Öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!” ¹⁵Kidobták a szőlőből, és megölték. Vajon most mit tesz velük a szőlő ura? ¹⁶Eljön és elpusztítja ezeket a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja.
Amikor ezt meghallották, így szóltak:
– Ettől Isten mentsen!
¹⁷Ő azonban végigmérte őket, és ezt mondta:
– Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkő lett? ¹⁸Aki erre a kőre zuhan, összezúzza magát; akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.
¹⁹Az írástudók és a főpapok már abban az órában kezet akartak emelni rá, mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot, de féltek a néptől.
²⁰Ezután figyelték, és kémeket küldtek utána, akik őszinteséget színleltek. A saját szavaival akarták megfogni, hogy átadhassák a helytartó joghatóságának és hatalmának. ²¹Ezek megkérdezték tőle:
– Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. ²²Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy sem?
²³Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:
– ²⁴Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?
– A császáré – válaszolták.
²⁵Ő pedig ezt mondta nekik:
– Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
²⁶Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt. Meglepődtek feleletén, és hallgattak.
²⁷A szadduceusok közül – akik tagadják, hogy van feltámadás – odamentek hozzá néhányan, és megkérdezték:
– ²⁸Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. ²⁹Nos, volt hét testvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. ³⁰Ekkor a második vette el az asszonyt, ³¹aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy halt meg, hogy nem hagyott maga után gyermeket. ³²Végül meghalt az asszony is. ³³A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
³⁴Jézus így válaszolt nekik:
– E világ gyermekei házasodnak és férjhez mennek, ³⁵de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy részük legyen az eljövendő világban, valamint a halottak közül való feltámadásra, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. ³⁶Halhatatlanok ugyanis, és hasonlóak az angyalokhoz, és a feltámadás gyermekei lévén Isten gyermekei lesznek. ³⁷Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is utalt a csipkebokorról szóló szakaszban, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezte. ³⁸Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert számára mindenki él.
³⁹Néhány írástudó ekkor így szólt:
– Mester, jól mondtad.
⁴⁰Többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
⁴¹Akkor ezt mondta nekik:
– Hogyan mondhatják, hogy a Messiás Dávid fia? ⁴²Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én uramhoz: „Ülj a jobbom felől, ⁴³amíg lábod zsámolyává nem teszem ellenségeidet!” ⁴⁴Ha tehát Dávid urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a fia?
⁴⁵Miközben az egész nép hallgatta, így szólt tanítványaihoz:
– ⁴⁶Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretik a fő helyeket a zsinagógákban, és szeretnek az asztalfőn ülni a lakomákon. ⁴⁷Felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Szigorúbb ítélet vár rájuk.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet