43Még beszélt, amikor hirtelen megjelent Júdás – egy a Tizenkettő közül – és vele egy kardokkal, botokkal felszerelt csoport a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől.
44Árulója ezt a jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vezessétek el erős kísérettel!”
45Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt:
– Rabbi! – és megcsókolta.
46Azok pedig kezet vetettek rá, és elfogták.
47Valaki az ott állók közül kirántotta kardját, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
48Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik:
– Mint egy rabló ellen, úgy vonultatok ki ellenem, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok.
49Mindennap veletek voltam a Templomban, amikor tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásoknak be kell teljesedniük.
50Mindnyájan otthagyták, és elszaladtak.
47Miközben még beszélt, íme, tömeg érkezett, amelynek élén Júdás, a Tizenkettő egyike haladt. Jézushoz lépett, hogy megcsókolja.
48Jézus így szólt hozzá:
– Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?
49Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték:
– Uram, odavágjunk a karddal?
50Egyikük rá is csapott a főpap szolgájára, és levágta annak jobb fülét.
51Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta:
– Hagyjátok abba!
És megérintve a fülét meggyógyította.
52Majd ezt mondta Jézus a főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek, akik azért jöttek, hogy elfogják:
– Úgy vonultatok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen.
53Amikor nap mint nap veletek voltam a Templomban, nem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának órája.
3Júdás tehát, miután maga mellé vette a katonák csapatát, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi őröket, odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
4Akkor Jézus, mivel tudta, mi minden vár rá, előlépett, és így szólt hozzájuk:
– Kit kerestek?
–
5A Názáreti Jézust – válaszolták.
– Én vagyok – mondta nekik.
Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt.
6Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” –, visszatántorodtak, és a földre rogytak.
7Ekkor újra megkérdezte tőlük:
– Kit kerestek?
– A Názáreti Jézust – mondták.
8Jézus így szólt:
– Megmondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!
9Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.”
10Simon Péternél volt egy kard. Előhúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkus volt.
11Erre Jézus így szólt Péterhez:
– Tedd hüvelyébe a kardot! Talán ne igyam ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?
12A katonák csapata, az ezredes és a zsidók templomőrei ekkor elfogták Jézust, és megkötözték.