9Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. 10És rögtön, amikor kiemelkedett a vízből, látta, hogy felhasad a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb.
21Történt pedig, hogy az egész nép megkeresztelkedése során Jézus is megkeresztelkedett. Ezután miközben imádkozott, megnyílt az ég,