Keresés a Bibliában

14és így szólt hozzájuk:
– Ezt az embert azzal hoztátok elém, hogy félrevezeti a népet. Íme, én előttetek hallgattam ki, és nem találtam ítéletre méltónak ezt az embert egyetlenegy dologban sem, amivel vádoljátok. 15De még Heródes sem, hiszen visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. 16Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom. 17[] 18Erre valamennyien egyszerre kiáltották:
– Halál rá! Barabást bocsásd el nekünk!
19Ez utóbbit a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. 20Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. 21De ezek kiáltoztak:
– Feszítsd meg, feszítsd meg őt!
22Ő azonban harmadszor is ezt mondta nekik:
– De hát mi rosszat tett? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő vétket. Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom.
23De azok hangos kiáltásokkal egyre csak kérték, hogy feszítse meg. És kiáltozásuk győzött.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

23,17 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.


38Mi az igazság? – kérdezte Pilátus.
Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk:
– Én nem találok benne semmiféle bűnt.

KNB SZIT STL BD RUF KG