Keresés a Bibliában

14s azt mondta nekik: »Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül, amikkel vádoljátok. 15Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk. Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. 16Megfenyítem ezért, és szabadon bocsátom.«
17 18Erre valamennyien fölkiáltottak: »Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!« 19Őt valami lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe, amely a városban történt. 20Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. 21De azok kiáltoztak: »Feszítsd meg, feszítsd meg őt!« 22Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: »De hát mi gonoszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.« 23De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

23,17 Ez a vers a Vulgáta többlete volt: Az ünnepnapon ugyanis szabadon kellett nekik bocsátani valakit.


38Pilátus erre így szólt: »Mi az igazság?« Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: »Én semmi vétket sem találok őbenne.

KNB SZIT STL BD RUF KG