Keresés a Bibliában

53 1Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az ÚR karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló?

KNB SZIT STL BD RUF KG


8Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: 9Az ÚRra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! 13Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. 19Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


13Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. 14De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, 15az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. 16Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára. 17Most már tudom, testvéreim, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. 18De Isten így teljesítette be azt, amit minden prófétája által előre megmondott, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog.

KNB SZIT STL BD RUF KG