106
1ALLELUJA!
Áldjátok az Urat, mert jó,
mert irgalma örökkévaló.
Jegyzetek
106,1 Liturgikus szöveg, a fogság utáni közösség panasza és bűnbánati imája. A hívők bűnvallomása átfogó (7-46): nem csak saját vétkeiket nevezik meg, hanem népük történetéből a múltban elkövetett vétkek nyolc állomását is, az egyiptomi kivonulás és a honfoglalás között. Az atyák bűneire való emlékezés (amely akár a sajátjuk is lehetne) nemcsak azt mutatja meg, hogy a hűtlenség a lázadás az ember természetéhez tartozik, hanem mindenekfölött azt, hogy a hűség, az igazságosság, az irgalom Isten természetéhez tartozik. A zsoltár feltételezi Mózes könyveinek ismeretét, bár sorrendjében és szemléletében néha eltér attól.
107
1ALLELUJA!
Áldjátok az Urat, mert jó,
mert irgalma örökkévaló.
Jegyzetek
107,1 A fogság utáni közösség hálaéneke. Az első és régebbi részt (4-32) a nagy zarándokünnepek egyikének szertartásában őrizte meg a hagyomány. A pap szólítja az egyes személyeket és csoportokat, hogy teljesítsék fogadalmukat, hálával dicsőítsék Istent, és tegyenek nyilvánosan tanúságot arról, amit velük tett. A négy tanúságtevő átvitt értelemben jelölheti a Bábelből visszatérők négy csoportját (4-9.10-16.17-22.23-32).
118
1ALLELUJA!
Magasztaljátok az Urat, mert jó,
mert irgalma örökkévaló!
Jegyzetek
118,1 A zsoltár a fogság utáni közösség hálaadó szertartásának a része. Utal a szertartás részleteire (beszéd, válasz, válaszos ima, tanúságtétel), amelyek magát a szöveget is formálták.
118,1 Válaszos ima. A pap felszólítja a közösséget a hálaadásra, amely válaszol. A három csoport: vö. 115,9-11.
136
1ALLELUJA!
Áldjátok az Urat, mert jó,
mert irgalma örökkévaló!
1Miktám, Dávidtól.
Óvj meg engem, Uram, mert tebenned van reményem!
Jegyzetek
136,1 A fogság utáni közösség éneke a Pászka-szertartásból. A zsoltár jellegzetessége a válaszos ének (litánia). Az első félverset az előimádkozó énekli vagy imádkozza, a közösség felel a második félverssel. Ezt a zsoltárt nevezzük (egyedül vagy a Zsolt 135-tel együtt) a »Nagy Alleluja zsoltár«-nak (Nagy Hallél; nem keverendő az alleluja zsoltárokkal: 113-118). Valószínűleg a húsvéti vacsora végén énekelték.
16,1 Bizalom-ének, amelyet egy fogság utáni hívő közösség énekelt. Megvallja Istent, aki földi életének »örökrésze« és irányítója, és akitől a síron túli életben való részesedést reméli. Az igaz határozottan Isten mellett döntött (1-4), ennek köszönheti élete boldogságát (5-8).